Implantáció-foggyökér beültetés

Az elvesztett fogak pótlása a hiányt határoló fogak lecsiszolása, preparálása nélkül, az állcsontba behelyezett implantátum segítségével oldható meg. Az implantátum nagy tisztaságú titán csavar, melyet gondos, előzetes tervezés után megfelelő tapasztalattal rendelkező szájsebész műtétileg helyez be az állcsontba. Az implantátum beültetésével lehetőségünk van olyan esetekben is rögzített fogpótlást készíteni, amikor a foghiány miatt csak kivehető fogpótlás készülhetne, így a páciens megkímélhető a kivehető fogpótlás okozta kellemetlenségektől. Ezen kívül az implantátum segíthet teljes fogatlanság esetén is a kivehető protézis rögzítésében, helyben tartásában, így javítva az esztétikát és a rágófunkciót.

Csontpótló műtétek

A fogeltávolítás után a biológiai öregedési folyamatok következtében az eltávolított fog vagy fogak helyén az állcsont csontszövete sorvadásnak indul. Ilyen esetben nem mindig áll megfelelő csontmennyiség rendelkezésre az implantátum behelyezésére. Az implantátumok beültetése során az implantációval egy időben vagy azt megelőzően fél évvel az elvesztett, lesorvadt csontot pótolni kell. A pótlása saját csonttal, idegen csontpótlóval vagy ezek kombinációjával történhet.

Fog és foggyökér eltávolítás

Egyszerű fogóval történő fogeltávolítás vagy sebészeti feltárásból történő speciális műszerparkot igénylő szájsebészeti fog vagy foggyökér eltávolítás. Klinikánkon ezen beavatkozások altatásban is elvégezhetőek.

Gyökércsúcs levágás (resectio)

A nem idejében vagy nem megfelelően kezelt, gyökérkezelt fogak györércsúcsa körül krónikus gyulladást alakulhat ki. Ez a szervezet számára gócként jelentkezik, amely több más betegségnek oka, forrása lehet (hajhullás, izületi fájdalmak). Ezt a krónikus gyulladást a fog gyökerének felső csúcsi részével együtt egy szájsebészeti műtéttel távolítjuk el. Az alsó és a felső őrlőfogak "resectiós" műtéte a nehéz kivitelezés és az esetleges komplikációk miatt bonyolult, nagy gyakorlatot igényel az operáló orvos részéről.

Bölcsességfog eltávolítás

A nem megfelelő irányban fejlődő, előtörő bölcsességfogak panaszt okozhatnak. Az előtörésben megakadt bölcsességfog gyakran félig előbújva található az utolsó őrlőfog mögött. Mivel nehezen tartható tisztán, gyulladás alakulhat ki a bölcsességfog körül, amely különböző panaszokat okoz: időnként jelentkező vagy állandó tompa fájdalom a bölcsességfog körül, ínygyulladás, arcduzzanat, fülbe sugárzó fájdalom. Ezen bölcsességfogak eltávolítása a visszatérő panaszok miatt indokolt.

 

Bemutatkozás

Diagnosztika

Prevenció

Implantáció - szájsebészet

Fogfehérítés

Esztétikai fogászat

Fogpótlás

Fogágy betegségek - Parodontológia

Endodoncia

Fogszabályozás

Gyermekfogászat

Képgaléria

 
 

Dr. Zsoldos Péter és Erika
Budapest XIII. Gyöngyösi u. 22. fsz. 4.
Telefon: 1/ 339-6988
  Y-Design